Története

 Lepsény település történelmi múltja

Lepsény Fejér megye délnyugati részén, Veszprém megye határán, a Mezőföldön fekvő nagyközség, amely 1950-ig Veszprém megyéhez tartozott.

A település változatos, viharokat és virágzó időszakokat felölelő történelmi múltra tekinthet vissza.

Az őskorból és a római korból származó tárgyak, pattintott eszközök, agyagedények, római pénzek és szobrok igazolják, hogy e terület hosszú idők óta lakott volt.

A honfoglalást követően a község létezését először 1226-ban említik írásos források. Ekkor még VEPSIN alakban tesznek említést a településről, majd 1498-ban már LEPSEN néven jelenik meg a dokumentumokban. Lepsény jelentős kereskedelmi útvonalak mentén fekszik, már 1381-ben vásáros helyként ismerték, 1488-ban a Botka család birtokaként pedig Veszprém megye legnépesebb településének számított. Szőlőhegyén már a XII. században jelentős szőlőtermesztés folyt.

A török hódoltság rendkívül vészterhes időszaknak számított, a település gazdái sűrűn cserélődtek. Voltak olyan évtizedek is, amikor Lepsény egy időben magyar és török fennhatóság alá is tartozott. A hódoltság ideje alatt 1580-ban református plébánia létesült. Az 1591-1606 között zajló 15 éves háború időszakában a település egy időre teljesen elnéptelenedett. Az 1600-as években, az oszmánok kiűzése újfent nagy pusztítással és veszteséggel járt, mely borzalmakról Kocsi Csergő Bálint református lelkész így emlékezett irataiban: „Voltunk ez esztendőben /1688/ az egész ecclésiával együtt az rajtunk kvártélyozó Pállfy Károly hada miatt kimondhatatlan szorongattatásban, sok rendbéli kárvallásban”.

Lepsény, az egykori Botka birtok a XVII. század elején a Nádasdy család tulajdonába került, akik egészen a XX. század második feléig meghatározó szereplői voltak a falu történelmének.

A török uralom végét követően Lepsényt elkerülték a következő történelmi időszakok viszályai, köztük a Rákóczi-szabadságharc eseményei, de a településen sok áldozatot követelt az 1710 évi pestisjárvány, majd az 1800-as évek elején bekövetkezett földrengés és kolerajárvány. A “fekete halálhoz” fűződik a falu első legendája, az „Asszonytava” helyi mondája. A történet szerint a faluban dúló pestisjárványt böjttel próbálták kivédeni, de Perzsovics Magdolna ezt megszegte a kedvese kedvéért, s ezért halállal lakolt: valószínűleg eltűnt a tóban.

1754-ben a település saját katolikus plébániát kapott, amelynek három filiája létesült az akkori Mezőszentgyörgyön, Balatonbozsokon és Csajágon.

Az 1848/49-es szabadságharc idején ismét fontos események helyszínévé vált, melynek a település nemzetőr emlékműve állít emléket. 123 Lepsényi nemzetőr küzdött a Honvéd seregben a szabadságért.

A XIX. század második felében a település dinamikus fejlődésnek indult. 1861-ben megépül a Balatoni, majd nem sokkal később a Veszprémi vasútvonal, így rövidesen jelentős vasúti csomópontként kerül fel a térképekre. Fejlődésének hatására 1913-ban nagyközségi rangot kapott, kiemelkedve a környező települések közül.

Az I. világháború alatt harcba hívták az ifjakat, közülük 84 katona soha nem tért haza. A hősök tiszteletére az 1930-as években, a település központjában emlékművet avattak.

A háborút követő, országunkra mélyen lesújtó Trianoni diktátum gazdasági és politikai hatása Lepsényben is érezhető volt. A Bethleni konszolidációt követően a nagyközség is újra fejlődésnek indult. A nagyközségben szálloda (Balaton szálló) és mozi (Erzsébet mozgó), üzletek és kincstári kirendeltség egyaránt megtalálható volt. A településen a mezőgazdaság mellett jelentős megélhetési forrásnak számított az állattartás is.

A békés fejlődés nem tartott sokáig, az 1939-ben kirobbanó második világégés napjainkban is látható sebeket okozott.

A II. világháború végén a terület frontvonallá változott, és addig soha nem látott pusztítást hozott a környező falvakra és Lepsényre. A Balatoni frontvonal folytatásaként 1944 közepétől a településen húzódott a Margit-vonal, amelyet közösen védtek a magyar és német hadsereg egységei. A heves harcokban a település számtalanszor cserélt gazdát, lakosai részben elhagyták. A szovjet Vörös hadsereg először 1944. december 8-án szorította ki a magyar-német erőket, majd 1945. március 21-én végleg elűzte ellenségét a térségből.

A háború befejeztével az épületek háromnegyede vált romhalmazzá, köztük Lepsény egykori ékessége, a református templom, amely az oldalfalakig megsemmisült.

A háború után az első képviselő-testület 1945. augusztus 5-én alakult meg 34 tag részvételével.  A kommunizmus kezdetén az intézmények államosításra kerültek, és a korábban sokszínű tulajdonban működő mezőgazdaságot először a helyi Kossuth T.Sz. -be, majd később a Mezőszentgyörgyi Termelőszövetkezetbe olvasztva egyesítették.

Lepsény 1971 és 1990 között közös közigazgatású települést alkotott Mezőszentgyörggyel.  A rendszerváltást követően megindult egy dinamikus fejlődés, amely során kiépült a teljes alapinfrastruktúra, közmű- és telekommunikációs hálózatok.

Napjainkban a nagyközséget fejlett infrastruktúrával rendelkező, fejlődő településként tartják számon.