A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján:
Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni.
A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. A felmentést a szülő írásban kérheti.
A kötelező óvodai nevelés fejlesztő nevelésben is teljesíthető. A gyermek hároméves korától annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amikor az ötödik életévét betölti, az óvodába járási kötelezettségét családi napköziben is teljesítheti abban az esetben, ha a családi napköziben a szolgáltatást nyújtó személy rendelkezik az óvodapedagógus munkakör betöltéséhez előírt szakképzettséggel, és munkája során figyelembe veszi az óvodai nevelés országos alapprogramjában foglalt követelményeket.
Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.
A jelentkezési lap letölthető Lepsény Nagyközség honlapjáról vagy személyesen kérhető a LÁMK Napraforgó Óvoda óvodatitkártól, Kirrné Hartmann Krisztinától.
Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti, körzetileg illetékes, vagy választott óvodában lehet. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. A Lepsényi ÁMK Napraforgó Óvoda felvételi körzete Lepsény nagyközség közigazgatási területére terjed ki.
Az óvodába jelentkezhet minden olyan gyermek, aki 2016. augusztus 31.-ig betölti a 3. életévét. Gyermeke felvételét kérheti a Szülő, ha a gyermek a 3. életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) lehetőleg gyermekével együtt érkezzen, és hozza magával:
A gyermek, 3. életévétől a tankötelezettsége megkezdéséig napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Amennyiben a szülő óvodaköteles gyermekét nem íratja be az óvodába, szabálysértést követ el.
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül (2016. június 3.) írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
Azon szülők, akiknek gyermeke 2017. január 31. után tölti be 3. életévét a beíratás során jelezzék felvételi szándékukat az intézményben, és felvételükről a 2016/2017-es nevelési évben a folyamatos felvételre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően dönt az óvoda vezetője.
Az óvoda, Alapító okiratában foglaltaknak megfelelően felvételt biztosít az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek számára is. A sajátos nevelési igényű gyermekek felvételéhez az illetékes szakértői bizottság jelöli ki az intézményt.
Az óvodai felvételről az óvodai férőhelyek függvényében az óvoda vezetője dönt az érvényes jogszabályi előírások alapján. Az óvoda vezetője a felvételi kérelemről /a döntést megalapozó indoklással, valamint a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással/ a beíratás utolsó napját követő 21. napon belül írásban értesíti a szülőt. A döntéssel szemben fellebbezni a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított 15 napon belül lehet.
Óvodai felvételi kérelem 2016.
Felmentési kérelem kötelező óvodalátogatás alól