A 478/2020.(XI.3.) Korm. rendelet értelmében Magyarország Kormánya Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat – és hatáskörét a polgármester gyakorolja. A polgármesternek valamennyi szükséges kérdésben döntenie kell a képviselő-testület helyett. Nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.
2020. november 4. napjától nem tartható képviselő-testületi, bizottsági ülés, valamint közmeghallgatás sem. A közmeghallgatást a veszélyhelyzet megszűnése után meg kell tartani.
Polgármesteri Hivatal
Lepsény Nagyközség Önkormányzata az Innováció és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.
Az úgynevezett unokázós csalások közös jellemzője, hogy a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket.
A csaló a kiszemelt áldozat hozzátartozójának (unokájának, gyermekének) adja ki magát, vagy azt mondja, hogy az ő megbízásából telefonál.
Azt állítja, hogy az unoka (gyermek) valamilyen bajba került (például autóbalesetet szenvedett vagy tartozása van), és sürgősen pénzre van szüksége.
Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő az unoka, akadályoztatására hivatkozva valakit elküld a pénzért, esetleg ékszerekért.
A csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak, vagy a közösségi oldalakon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé történetüket.
A rendőrség tanácsai arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:
Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni!
Egy életmentő műtét külföldön sem maradhat el, mert valaki nem tud azonnal fizetni.
Hivatalos személy nem kér pénzt, se rendőr, se mentő, se tűzoltó.
Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
Ne adja meg adatait ismeretleneknek!
A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Minél többen beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket.
Cím: 8000. Székesfehérvár, Deák Ferenc utca 2., postacím: 8002 Székesfehérvár, Pf:63.
Tel.:+36 (22) 541-600; Fax:+36 (22) 541-600/21-28, BM tel.: 03 (22) 22-33; BM Fax: 03 (22) 21-28
e-mail: fejermrfk@ fejer.police.hu
Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Covid-19 vírus okozta járványügyi helyzetre való tekintettel a
Lepsényi Polgármesteri Hivatalban a személyes ügyfélfogadás
2020. szeptember 21. napjától (hétfő) szünetel.
A kizárólag személyesen intézhető ügyek esetében előzetesen időpontot kell kérni:
Tel.:
06-22-437-002
06-22-585-024
06-22-585-025
Az ügyfélfogadás szüneteltetése idején ügyintézőink az alábbi e-mail címeken elérhetők:
Elektronikus ügyintézés a https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap linkre kattintva, illetve kérelem benyújtása: https://epapir.gov.hu
Megértésüket köszönöm.
Dr. Hoffmann Gyöngyi
jegyző
ELMARAD
Lepsényben a 2020. szeptember 27-ére kitűzött
időközi roma települési nemzetiségi
önkormányzati képviselők választása
(jelöltek hiányában).
Helyi Választási
Iroda
A Lepsényi Közös Önkormányzati Hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy
2020. július 21-től 2020. július 24-ig
Lepsény területén a járdák mentén gyomirtószerrel gyommentesítést végez.
A gyomirtáshoz használt vegyszer:
GALLUP BIOGRADE 360 – Környezetbarát, új típusú glifozát formuláció. Hatóanyaga 360g/l glifozát, csak zöld felületen keresztül ható totális, felszívódó gyomirtó szer, talajhatása nincs.
Felhívjuk figyelmüket a közegészségügyi előírások betartására, valamint arra, hogy a permetezett területen tartózkodni tilos.
A KEZELT TERÜLETEN LEGELTETNI, ILL. ONNAN SZÁRMAZÓ TAKARMÁNNYAL 14 NAPON BELÜL ETETNI TILOS!
Lepsény, 2020. július 17.
Tisztelettel:
Hoffmann Gyöngyi s.k.
jegyző
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat 2020 nyarán is várja az alábbi feltételeknek megfelelő fiatalok jelentkezését nyári diákmunkára:
– 16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,
– közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket,
– foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.
>> Bővebb tájékoztatást itt olvashatnak <<
Jelentkezni személyesen a hivatalban (8132 Lepsény, Fő u. 74.), az onkmunkaugy@lepseny.hu e-mail címen, valamint a következő elérhetőségeken keresztül lehet Mészár Mariann munkatársunknál:
Telefon:
+36 20 516 7976
+36 22 585 024
Jelentkezési határidő: 2020. július 12. péntek 12:00