A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményének részlete 2020. március 17-én
„A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárni, ezért a nyilvános liturgia 2020. március 22., Nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel.”
Enying-Főplébánia közleménye a járvánnyal kapcsolatos szigorított intézkedések idejére:
Azért, hogy ne maradjanak a Hívek a vasárnapi szentmise meghallgatásának lehetősége nélkül, március 22. vasárnaptól, visszavonási rendelkezésig a következőket hirdetjük:
* Az Enyingi Római Katolikus templomban március 22. vasárnap, és az elkövetkező vasárnapokon 10:00 órától, Kallós Péter plébános, nem nyilvános, videón rögzített szentmiséje követhető lesz, ha sikerül élőben, a Facebook közösségi portálon, Németh Györgyi lelkipásztori munkatárs oldalán. A szentmise felkerül az Enyingi, Lepsényi és a Kislángi Római Katolikus templom oldalakra is. Szeretettel kérjük a Híveket, hogy ott kísérjék figyelemmel a szentmisét.
* Lepsényben, Balatonbozsokon, Kislángon, Mezőszentgyörgyön és Mátyásdombon nem lesznek szentmisék, liturgiák tartva, a fenti valamelyik templom oldalán legyenek részesei Isten igéjének.
* Enyingen jó időben a templomajtó a szokott módon nyitva lesz, be lehet menni imádkozni, szeretteinkért, betegekért és mindenkiért.
Jelenleg nem veszünk fel keresztelési és házasságkötési időpontokat, pontosan a járvánnyal kapcsolatos rendelkezések betartása miatt. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy az Enying-Főplébániát is csak temetéssel kapcsolatos ügyintézés miatt keressék fel, azt is előzetes telefon egyeztetés után:
* 06-22/ 372-111, 06-30/ 699-0193
Bármi más ügyet, szintúgy telefonon beszéljünk meg.
* Temetésekkel kapcsolatban kérjük a Hozzátartozókat, hogy minimális létszámmal, csak a legközelebbi családtagok részvételével, ott is távolabb állva egymástól történjenek a temetések
* Az Enying-Főplébánia Ügyfélfogadási rendje is csökkentett időtartamú: hétfő, szerda és péntek 8:00 – 13:00 óra között.
Imádkozzunk a Világért, ne legyen több tragédia, gyógyuljon meg minden ember, és tisztuljunk meg lélekben és testben! Isten óvja a világ Embereit és minden élőlényét! Ámen. 🙏
Enying-Főplébánia 2020. március 18.
Kallós Péter plébános és
Németh Györgyi irodavezető lelkipásztori munkatárs